|
|
|
|
| 3 May (Wednesday)
5:00
PM
Room 226 |
| Kata Kiss |
|
Institute
of Philosophy, Eötvös Loránd
University Budapest
|
| |
Kommunikáció és integráció – A pszichoanalízis egy filozófiai olvasata
(Communication and integration - a philosophical reading of psychoanalysis)
|
A kommunikáció és integráció
című szakdolgozati kutatás a pszichoanalízis egy filozófiai
értelmezését nyújtja. A kutatás Michel Foucault azon gondolatból indul
ki, hogy a modernitás teljes, egész, önálló és öntörvényadó emberképe,
ahhoz, hogy konzisztens lehessen, kénytelen bizonyos dolgokat kizárni
önmagából. Foucault hatalomról szóló gondolataiban a bolond vagy őrült e
kizárás paradigmatikus figurája. Az őrült a nem-értelem birodalmát
képviseli, úgy is mondhatjuk az értelem árnyéka, amit a fent említett
egészleges emberképnek szükségszerűen ki kell zárnia magából. Így a
bolond alakja strukturálisan mindig a Másik lesz, aki kívülálló,
megismerhetetlen, rendellenes, tehát potenciális veszélyforrásként
elzárást érdemel.
Az őrülettel szembeni nyugati elképzelések fordulópontjának tekinthetjük
Sigmund Freud munkásságát, mivel az általa kialakított pszichés
fejlődési modell elismeri az addig értelmetlennek vélt cselekvések
mögött megbúvó értelmet. Freud úgy véli, a szubjektum – szemben a
felvilágosodás alanyával – nemhogy nem kerek, egész, öntörvényadó, de
alapvetően a maga számára is ismeretlen. Az általa feltételezett
szubjektum létének alapja ezért egy törés a tudat és a tudattalan közt. A
tudattalan, attól függetlenül, hogy tartalmai képtelenek valamilyen
okból tudatosulni, nem értelmetlen, saját szabályokkal és logikával
rendelkező részünk, a gondolkodó lény létének alapfeltétele. A kutatás
szempontjából ezért kulcsfontosságú az a freudi tétel, mely szerint a
páciens tünetei értelmesek.
Ebből a feltételezésből kiindulva a szakdolgozat azt állítja, hogy a
tünetek rendszere egy kreatív, személyre szabott jelrendszer, ami
alkalmas az egyén problémáinak kommunikációjára. Azonban minden sikeres
kommunikáció esetében feltételeznünk kell egy befogadót. Az őrült azért
maradhat strukturálisan kirekesztett, mert az értelem világa nem lép
dialógusba a nem-értelemmel. Ez a kirekesztés a diskurzus játékteréből
megfosztja a betegtől szubjektivitását, teljes értékű emberi mivoltát.
Az a terápiás eljárás mely elismeri a tünetekben megbúvó kommunikatív
potenciált, képes lehet visszaintegrálni a pszichés betegeket az
„értelem” világába.
A tünetek nyelvéhez való orvosi hozzáállás szerint a szakdolgozat három
modellt különböztet meg. Az intézményi pszichiátria gyakorlatát, a
pszichoanalízis korai, freudi attitűdje, és az általam indítványozott
harmadik, kommunikatív modellt. Ez egy olyan alternatívát kíván
nyújtani, melyben a beteg képes lehet dialógusba lépni a terapeutával,
megtartva ezzel szubjektum státuszát. Egy ilyen típusú terápia nemcsak
az értelem világába képes visszaintegrálni a beteget, de alkalmas lehet
arra is, hogy szétrobbantsa az egydimenziós normalitás fogalmát, ezzel
teret és érvényt engedve az egyéni beszédmódok sokaságának.
|
| 10 May (Wednesday)
5:00 PM
Room 226 |
Gergely Ambrus
|
Department of General Philosophy, Institute
of Philosophy
Eötvös Loránd
University Budapest
|
| |
A fizikalizmus eredete: Carnap és Wittgenstein prioritási-vitája
(The origins of physicalism:
the priority dispute between Carnap and Wittgenstein)
|
Carnap 1930-től kezdve képviselte a fizikalizmus átfogó doktrínáját,
miszerint minden tudás-igényre jogosult állítást fizikai nyelven kell
megfogalmazni. 1932-ben a fizikalizmus-tant kifejtő első publikáció, a
„Die physikalische Sprache als Universalsprache der Wissenschaft”
megjelenése után Wittgenstein az ő (szóban terjesztett) nézeteinek
eltulajdonításával vádolta meg Carnapot. Carnap alaptalannak tartotta
ezt a támadást, mindazonáltal későbbi publikációiban, békítő szándékkal,
elismerte Wittgenstein hatását bizonyos nézeteire – éppen a
fizikalizmussal kapcsolatban azonban semmiképpen sem tartotta jogosnak a
wittgensteini vádat.
Előadásomban azt vizsgálom meg, hogy mennyiben hasonlók Carnap és Wittgenstein ekkori nézetei, mégpedig elsősorban a pszichológiai mondatokra
vonatkozó nézeteik. E téma vizsgálata további adalékokat jelenthet a
fizikalizmus kialakulása történetéhez, a prioritási-vitával foglalkozó
irodalom ugyanis (pl. Hintikka, McGuiness, Stern, Uebel) elsősorban a
megfigyelési mondatok elemzésére koncentrál: a prioritási vitát azzal a
kérdéssel azonosítják, hogy Carnap vagy Wittgenstein javasolta-e előbb a
megfigyelési beszámolók fenomenális (tudatélményekre vonatkozó) nyelvi
értelmezése helyett a fizikai (tárgyakra vonatkozó) nyelvi értelmezést. A
fizikalizmus doktrína alapvető része azonban a pszichológiai mondatok
jelentésének behaviorisztikus értelmezése is, illetve azok az érvek,
amelyek azt kívánják megmutatni, hogy az olyan értelmezések, amelyek
szerint a más személyekre vonatkozó pszichológiai mondatok tartalma
tudatélményekre vonatkozik, nem tarthatók.
Az előadásban egyrészt megmutatom, hogy Carnap nézetei a pszichológiai
mondatok jelentéséről tartalmilag igen hasonlók Wittgensteinéihez,
Wittgenstein érvei azonban részletesebbek voltak, és ugyanakkor
alkalmasak arra, hogy kiegészítsék, jobban megalapozzák Carnap nézeteit.
Másrészt azt is, lehetséges, hogy Carnap érveinek egy része
Wittgensteintől származott, Waismann közvetítésével, aki rendszeresen
beszámolt a Bécsi Kör tagjainak Wittgenstein egykorú nézeteiről.
Továbbá, hogy még ha ez utóbbi nem is bizonyítható, a tény, hogy Carnap
jelent meg először publikusan a fizikalizmus-tan képviselőjeként (mi
több, Wittgenstein szerint egy az övénél egyszerűbb változattal),
legalábbis érthetővé teszi Wittgenstein felháborodását, aki úgy
értékelte, a fizikalizmus a legfontosabb filozófiai innovációja volt
1929 és 1932 között.
|
|
|
|
