E. SZABÓ LÁSZLÓ
MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport
ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia
Tanszék
Absztrakt: Jelentés nincs. Intencionalitás nincs. A dedukció indukció.
A MATEMATIKA FILOZÓFIÁJÁNAK centrális problémája, hogy hogyan definiáljuk a matematikai igazságot, vagyis, hogy mi teszi a matematikai állításokat igazzá?
A REALIZMUS szerint a matematikai állítások
akkor igazak, ha megfelelnek a minket körülvevõ fizikai valóságnak.
Más szóval, a matematika empirikus tudomány: a matematikai
állítások a fizikai világ legáltalánosabb
tulajdonságait fejezik ki. E felfogás fontos szerepet töltött
be a matematika történetében, manapság azonban
senki sem gondolja komolyan, hiszen a matematika fogalmai nincsenek közvetlen
megfelelésben a valóság elemeivel, például
a végtelen fogalmának semmi sem felel meg a külsõ
(a matematikán kívüli) világban. Úgy, ahogyan
ezt érteni szokás, elvetjük tehát azt a tézist,
hogy ,,a matematika empirikus tudomány'', jóllehet végsõ
konklúziónk szerint - mint látni fogjuk -
az. Mint ilyen azonban nem a fizikai világ legáltalánosabb,
hanem, épp ellenkezõleg, nagyonis partikuláris, és
önmagában véve érdektelen tulajdonságait
fejezi ki.
A MATEMATIKAI PLATONIZMUS a matematika klasszikus fogalmainak
önálló létezést tulajdonít
, függetlenül attól, ismerjük-e azokat, vagy nem,
s úgy véli, a matematikai állítások igazságát
pusztán e fogalmak analízisével, logikai úton
láthatjuk be. A platonista számára nem probléma
egy számot úgy definiálni, hogy ,,l a legnagyobb
olyan prim, melyre l-2 is prim, vagy l=1, ha ilyen szám
nem létezik.'' A platonista Gödel számára nem
okoz gondot egy formális rendszerben ,,nem bizonyítható
mondatok halmazáról'' beszélnie, s azt ,,konzisztencia''
címen összevetnie az ,,igaz'' mondatok halmazával.
AZ INTUICIONISTÁK tagadják a matematikai objektumoknak
- az értelemszerûen véges - konstrukciójuktól
független létezését, s azt a szót ,,végtelen''
legszívesebben kitiltanák a matematika szótárából,
ám helyette ,,saját istenük'' (Curry kifejezése
1
), az Intuíció létezésében hisznek, vagyis
valami olyasmiben, ami az egyetemes emberi értelem számára
a priori adott, garantálva ezzel a matematika objektivitását
és használhatóságát.
REALISTÁK, PLATONISTÁK ÉS INTUICIONISTÁK
mind hisznek azonban abban, hogy a matematikai állításoknak
jelentésük van, s ha - a Hilbert-programot követve -
formalizáljuk is a matematika nyelvezetét, azt azért
tesszük, hogy e jelentést precízebben és tömörebben
adhassuk vissza.
A történet többi része jól ismert: a realizmus - mint már említettük - meghalt akkor, amikor elvágtuk a matematika és a valóságos fizikai világ közötti köldökzsinórt, a platonizmus a Gödel-tételeivel küszködik (Eszterházyval szólva, ,,ha minden állításról el tudjuk dönteni, hogy hamis-e vagy igaz, akkor ott valami nincs rendben''), az intuicionisták pedig már a matematika testét amputálják.
A MATEMATIKA FORMALISTA FELFOGÁSA szerint - legalábbis
a formalizmusnak az itt proponált radikális változata
szerint - az igazság ezzel szemben az, hogy a matematikai objektumoknak
nincs jelentése. A matematika a formális rendszerek tudománya:
Jeleket definiálunk és szabályokat
, melyek alapján e jeleket kombinálhatjuk. Ez minden. A matematikának
semmi köze nincs a végtelen metafizikai fogalmához. A
matematika nem produkál, és nem old meg Zénon-paradoxonokat!
A matematika éppolyan közömbös a végtelen fogalmával
szemben, mint a térre, idõre, valószínûségre
vagy a folytonosságra vonatkozó intuiciónkkal szemben.
,,Leírhatok egy jelet, mondjuk
-t, és elnevezhetem az egész számok kardinalitásának.
Aztán rögzíthetem a rá vonatkozó manipulációs
szabályokat'', mondja Dieudonné
2
. Az egész finitista próbálkozás felesleges.
Ha a papírra azt írom 101010, ez éppúgy
csak egy jel, amellyel manipulálhatok, mint bármelyik más.
Olyan ez, mint a sakk. Adottak a szimbólumok és adottak a játékszabályok. Minden lejátszott parti egy bizonyított tétel. A dedukció tehát egy kombinatorikus, mondhatni mechanikus játék.
A FORMÁLIS RENDSZEREK ONTOLÓGIÁJA kristálytiszta:
a jelek, mondjuk papír-molekulák közé diffundálódott
tinta-molekulák, pontosabban azok kölcsönhatása a
megvilágítást jelentõ elektromágneses mezõvel,
vagy valami ilyesmi. A szabályok, a mechanizmus, melyek szerint ezek
a jelek a papirosra íródnak, szintén jól értelmezhetõ
fizikai folyamatok, fizikailag kódolt, vagy kódolható
szabályszerûségekkel. Persze a papíron történõ
levezetés kicsit olyan, mint egy olcsó munkaerõt foglakoztató
gyárban a gépsor, ahol a gyártási folyamat bizonyos
pontjain emberi kéz (+ agy) teszi át a munkadarabot egyik futószalagról
a másikra. De ez csak technikai kérdés, megoldható
lenne komputerekkel, vagy jól idomított állatokkal, stb.
A jelek is lehetnek egészen más természetûek,
lehetnek egy komputer elektronikai állapotai, melyeket konkrét,
alattuk végbemenõ fizikai folyamatok testesítenek meg,
FEJBEN is elvégezhetünk levezetéseket.
Ha a formális rendszer szimbólumai és szabályai
a legkülönbözõbb fizikai állapotokban (folyamatokban)
testesülhetnek meg, miért ne testesülhetnének meg
az emberi agy neuro-fiziológiai, biokémiai, biofizikai, röviden
fizikai konfigurációiban, pontosabban fizikai folyamataiban.
Ha ez így van, ha a ,,biztos tudás'' - egyes racionalisták
szerint egyedüli - forrását jelentõ deduktív/logikai
gondolkodás értelmezhetõ tisztán fizikalista
keretek között, ráadásul mindenféle ,,jelentés'',
,,intencionalitás'', a fizikaira történõ lokális
ráépülésen (local supervenience) túlmutató,
akauzális, globális ráépülésre (global
supervenience)3
való - részben homályos, részben tarthatatlan -
hivatkozás nélkül, akkor ez egy kitûnõ érv
a fizikalizmus mellett.
,,REPREZENTÁCIÓ'', ,,FORDÍTÁS
'', ,,MEGÉRTÉS'' az a három szó,
melyek használatát szándékosan kerüljük.
Egy formális rendszer, a maga konkrét fizikai mivoltában
teljes, mûködõképes, hasznos és metafizikailag
értelmezhetõ. Nincs szükség annak feltételezésére,
hogy ,,reprezentál'' valamit. Ez szükségtelen visszatérést
jelentene a matematika realista, platonista vagy intuicionista felfogásához.
Minthogy egy formális rendszer nem reprezentál semmit, nem
lehet arról szó, hogy különbözõ formális
rendszerek valami közös dolognak különbözõ
reprezentációi lennének, tehát nem ,,fordíthatók''.
Az egyik rendszer nem ,,érti'' a másikat.
(KÖLCSÖN)HATÁS a megfelelõ fogalom
a reprezentáció, fordítás és megértés
helyett. Ez az, ami a valóságban megtörténik. Két
formális rendszer, mint két konkrét fizikai objektum
közötti fizikai kölcsönhatás. Wittgenstein
talán a nyelv használatának nevezné az
agynak más formális rendszerekkel, mindenekelõtt más
agyakkal - általában közbülsõ formális
rendszereken keresztül megvalósuló - kölcsönhatását.
Nem nominalizmusunk tart vissza attól, hogy e kölcsönhatások
mögé, valamiféle ,,reprezentált jelentés
fordítását és megértését''
képzeljük el, egyszerûen másról van szó.
Ontológiailag semmi különbség nincs a között,
ha az egyik matematikus a másik által leírt matematikai
bizonyítást olvassa, vagy ha a kutyámnak felolvasom
a Háború és békét.
AZ INDUKTÍV KÖVETKEZTETÉSSEL szemben
gyakori kifogás, hogy egy általános kijelentés
igazsága nem bizonyítható teljes bizonyossággal,
annak empririkus tesztelése útján. Abból a tapasztalatból
ugyanis - hangzik az érv -, hogy tetszõleges n
számú esetben valami igaznak bizonyult, nem következik,
hogy az n+1-ik esetben is igaz.
Meg kell azonban kérdeznünk, milyen értelemben ,,nem következik''?... És milyen értelemben ,,következne'', ha következne? A deduktív következtetés értelmében, logikailag - hangzik a szokásos válasz. A dedukció, az indukcióval szemben, ,,bizonyosságot'' nyújt.
A osztható 2-vel A osztható 3-mal A osztható 4-gyel A osztható 12-vel |
Ez a tisztán gondolkodás útján nyert konklúzió biztos, és/mert nem támaszkodik a tapasztalásra, a világ empirikusan megismert tényeire - mondják.
A RACIONALIZMUS kiinduló pontja éppen ez:
a gondolkodás tudásunk egyik független forrása,
sõt sokkal megbízhatóbb forrása, mint a tapasztalás
- mondják -, hiszen a szükségszerûen
igaz tudásának forrása a gondolkodás és
nem a tapasztalat.
Tegyük most félre az induktív következtetés útján nyert tudás episztemológiai értékelését, és foglalkozzunk továbbra is a dedukcióval. ,,A matematikai és formális-logikai igazságokkal kapcsolatban az empirizmus nehézségekbe ütközik'' - írja Ayer. ,,Mert amíg a tudományos általánosítás esetében elismerten fennáll a tévedés lehetõsége, addig a matematikai és logikai igazságok mindenki számára biztos és szükségszerû igazságoknak tûnnek. De ha az empirizmus helyes, akkor egyetlen olyan állítás sem lehet biztos és szükségszerû, amely a világ tényeire vonatkozik. Ennek megfelelõen egy empirista a következõ két módon viszonyulhat a logikai és matematikai igazságokhoz: vagy azt mondja, hogy azok nem szüségszerû igazságok ..., vagy azt, hogy nem a világ tényeire vonatkoznak .... Ha egyik kurzus sem válik be, kénytelenek vagyunk utat engedni a racionalizmusnak. Akkor el kell ismernünk, hogy vannak a világra vonatkozó olyan igazságok, melyeket a tapasztalattól függetlenül tudhatunk;....'' 4
A MATEMATIKAI REALISTA MILL nézetei
szerint a matematikai és logikai igazságok nem biztosak és
nem szükségszerûek, hiszen azok nem mások, mint a
világról szerzett empirikus ismereteink legáltalánosabb
részei, s mint ilyenek, elvben megdönthetõek.
A LOGIKAI EMPIRISTÁK ezzel szemben nem tagadták
a matematikai illetve logikai igazságok szükségszerû
és biztos voltát. A probléma megoldását
abban látták, hogy a matematikai és logikai igazságok,
általában az ,,ész-igazságok'' nem referálnak
a világ tényeire. Egy deduktív következtetés
során nem tudunk meg többet a világról, mint amit
már a premisszákban tudtunk. Tagadják, hogy lennének
a priori szintetikus ítéletek.
Popper falszifikácionizmusa szintén elfogadja, hogy a matematikai és logikai iagzságok szükségszerûek és biztosak, s ennek alapján tesz éles különbséget dedukció és indukció között. Hasonlóan, a biztonságos dedukció és a mindig kétséges induktív következtetés közötti különbségtételen alapul a ma legszélesebb körben elfogadott hipotetikus-deduktív, vagy a bayesiánus tudományelmélet, látszólag kiküszöbölve a naiv indukció problémáját.
A RADIKÁLIS FORMALIZMUS alapján az én
válaszom az, hogy a matematikai és logikai igazságok
nem szükségszerûek illetve nem biztosak, viszont
a valóság tényeire reflektálnak. Máris
hangsúlyoznom kell azoban, hogy nem úgy, és nem azért,
ahogyan ezt például Mill gondolta. Nincs értelme a dedukciónak
ugyanis máshol, csak egy formális rendszeren belül. Mint
már kifejtettem, minden formális rendszer valóságos
fizikai objektumoknak, jeleknek, és valóságos fizikai
mûködési mechanizmusoknak, szabályoknak a rendszere.
Egy levezetés nem más, mint egy konkrét valóságos
fizikai rendszeren végbement folyamat obszervációja
. A dedukció kimenetelében csak annyira lehetünk biztosak,
mint más fizikai folyamat kimenetelében. Sok olyan, a tapasztalaból
indukcióval szerzett tudásunk van, amelyik biztosnak tûnik:
Ha egy szûk helyen egy pálcával akarunk valamit kipiszkálni,
de a pálca túl hosszú, letörünk belõle,
és tudjuk, hogy egy rövidebb pálca lesz a végeredmény.
Ennek a mûveletnek a kimenetelében ,,biztosak'' vagyunk. Erre
a tapasztalat útján szerzett ismeretre egy majom is rájöhet
a pálca használatának próbálgatása
közben. Viszont semmivel sem lehetünk biztosabbak abban, hogy az
euklideszi axiómákból következik a háromszögekre
vonatkozó magasságtétel. A dedukció az indukció
egy speciális esete. A formális rendszerre mint fizikai
rendszerre vonatkozó tapasztalatból, induktív általánosítás
útján nyert ismeret. S mint ilyen, természetesen a valóságos
fizikai világ tényeire referál. A formális rendszer
maga az a fizikai objektum, amire vonatkozik. Annak a tulajdonságait
tükrözi. A magasságtétel igazsága nem azért
bizonytalan, mint Mill gondolta, mert a valóságos háromszögek
viselkedésében, bármilyen sokszor is teszteljük
ezt a viselkedést kísérletileg, nem lehetünk biztosak,
hanem azért, mert annak a formális rendszernek viselkedésében,
amelynek mûködtetése során a magasságtétel
a végeredmény, nem lehetünk biztosak, hiába ismételjük
meg a folyamatatot milliószor és milliószor. Az induktív
következtetés során elérhetõ bizonyosság
a lehetséges bizonyosságok maximuma!
A matematika és a logika tehát empirikus tudományok.
A gondolkodás, ha tetszik, egy neurofiziológiai kísérlet.
Ha azt a kérdést tesszük fel, van-e olyan sakkjátszma,
amelyben a huszadik lépésben négy fekete paraszt a sarokba
szorítja a fehér királyt, erre kísérletileg
tudunk válaszolni. Induktív következtetés útján
szerzett (nem biztos és nem szükségszerû) tudásunk
szerint elég egyszer lejátszani egy ilyen menetet, hogy tudjuk,
,,létezik''. Lehet, hogy nem bábukkal játszuk le, hanem
papíron, jelekkel. Lehet, hogy nem játsszuk le szó
szerinti értelemben, hanem más formális manipulációkat
hajtunk végre. Empirikus tudásunk alapján hisszük,
hogy egy ilyen átfogalmazás jogos. Tapasztalatunkból
kiinduló induktív általánosítások
tucatjaira hagyatkozunk a papíron végrehajtott formális
manipulációk végrehajtása során. Empirikusan
szerzett tudásunk lesz, ha azt vezetjük le, igen, a sakktáblán
van olyan játszma, amelynek huszadik lépésében
négy fekete paraszt sarokba szorítja a fehér királyt.
És ez az állítás a ,,sakk'' nevû formális
rendszerre fog vonatkozni. Ez is persze a fizikai valóság
egy része. Ebbõl nem következik azonban, hogy az igazi
királyt is sarokba szorzíthatja négy fekete paraszt.
Hogy ez lehetséges-e, azt a valóságos parasztoknak a
valóságos királlyal kell megtapasztalnia.