7. A tudásszociológiai program

 

A ,,bevett nézet'' szerint a racionalitás szabályai = az empíriával összeegyeztethető logikai következtetések. A kognitív folyamatok az individuumon belül zajlanak. A tudomány internális és externális faktorait különböztetik meg. Az externális faktorok olyanok lennének mint a tudósokat ért kényszerek, csábítások, a tudomány intézményeinek gazdasági, politikai és vallási kontextusa. A tradicionális nézet ezeknek nem tulajdonít episztemológiai jelentőséget. Elismeri vizsgálatuknak jogosságát az életrajzírók, történészek és tudományszociológusok számára.

Két út a tudásszociológiához:

I.

inkommenzurábilitás + aluldetermináció

$$\Downarrow$$

nincs racionális választás
az elméletek között

$$\Downarrow$$

tehát externális okokat kell keresni

II.

a racionalitás normái társadalmi képződmények

$$\Downarrow$$

internális-externális dichotómia értelmét veszti
a tudásszociológia ezért azt vizsgálja, hogy egy adott társadalomban
mi és hogyan determinálja a racionalitás standardjait

Előzmények:

• Emil Durkheim
• Karl Mannheim: Ideológia és utópia

  
  

  egyéni tudás $\Rightarrow$ kollektív tudás $\Rightarrow$ társadalmi kontextus

  
  

  (Persze nem kell - legalábbis episztemológiai szempontból - túlértékelni ezt a gondolatmenetet: az egyén a többi tapasztalata mellett tapasztalja a társadalmi kontextust is.)

  A tudásszociológia fő tétele, hogy vannak olyan gondolkodásmódok, amelyeket nem érthetünk meg adekvát módon addig, amíg homályban marad társadalmi eredetük. (Ideológia és utópia, Atlantisz 1996, 10. o.)

Manheimnél:

• különbség van a racionális és nem racionális, igaz és hamis vélekedések társadalmi eredete között
• a matematikára és a természettudományokra nem terjeszti ki a programot

Az edinburgh-i iskola a természettudományra és a matematikára is kiterjeszti a programot. Mint Bloor írja, ,,a tudományos tudás szociológiájának az alábbi négy elvhez kell tartania magát. Így azokhoz az elvekhez ragaszkodik, amelyeket más tudományágakban magától értetődőnek tekintenek. Ezek a következők:

1. Okságinak kell lennie, vagyis azokkal a feltételekkel kell foglalkoznia, amelyek a vélekedés- vagy tudásállapotokat előidézik. Természetesen a társadalmi tényezőkön kívül másféle okok is közrejátszanak a vélekedések előidézésében.
2. Pártatlannak kell lennie igazság és hamisság, racionalitás és irracionalitás, siker és kudarc kérdésében. E dichotómiák mindkét oldala magyarázatot igényel.
3. Szimmetrikusnak kell lennie a magyarázat módjában. Ugyanolyan típusú okokkal kell magyaráznia, mondjuk, az igaz és a hamis vélekedéseket.
4. Reflexívnek kell lennie. A magyarázó sémáknak elvben alkalmazhatónak kell lenniük magára a szociológiára is. Akárcsak a szimmetria kívánalma, ez a követelmény is a magyarázatok általánosságát szolgálja. A kívánalom meglehetősen nyilvánvaló, hiszen egyébként a szociológia saját elméleteinek egyértelmű cáfolata lenne.

Ez a négy tétel: okság, pártatlanság, szimmetria és reflexivitás határozza meg azt, amit a tudásszociológia erős programjának fogunk nevezni.''

Szégyenlős relativizmus

,,A relativista tanítások kiindulópontja egyszerű: 1. valamely adott tárgyról különböző nézetek léteznek, és 2. hogy melyik nézet milyen környezetben fordul elő, az képviselőinek körülményeitől függ, avagy e körülményekhez képest relatív.'' A relativizmusnak van egy harmadik vonása is: 3. Ezek a nézetek egyaránt igazak vagy egyaránt hamisak (egyenértékűség, vagy szimmetria-tézis).

Az edinburgh-i iskola tagadja a 3. pontot: ha az egyik elmélet tagadja amit a másik igaznak tart, hogyan lehetnek mindketten igazak? - írja Barnes és Bloor.

Helyette: ,,Saját egyenértékűségi tézisünk az, hogy ami hihetőségük okait illeti, minden nézet egyforma. Nem arról van szó, hogy minden nézet egyformán igaz vagy hamis, hanem hogy akár igaz egy nézet, akár hamis, hihetősége mindenképp magyarázatra szorul. ... minden nézet előfordulását empirikusan kell vizsgálni, és hihetőségének konkrét, helyi okai által kell megmagyarázni.''

Úgy tűnik tehát, hogy Barnes és Bloor elhatárolja magát az erős program olyan értelmezésétől, amely az elméletek episztemológiai státuszát teszi relatívvá, korlátozva a tudásszociológiát annak tudományos elemzésére, hogy az adott társadalmi viszonyok között miért jelenik meg ez vagy az a nézet. Azonban a szövegek ebben a tekintetben nem egyértelműek. Lásd: egyik helyen a hihetőség és az érvényesség szétválaszthatatlansága, máshol érvényesség=érvényesnek tekintetség.

Megjegyzés: Problematikus persze az általuk elfogadott első két pont is. 1) az ,,adott tárgyról különböző nézetek vannak'' jelenti-e azt is, hogy ezeknek a nézeteknek ugyanaz az empirikus bázisa? Igaz-e, hogy ugyanazokkal az empirikus tényekkel kompatibilisek? 2) egy nézet megjelenésének okai között csak a társadalmi okokat kell érteni, vagy a empirikus adatokat is, amelyek az adott helyzetben rendelkezésre állnak? 3) A ,,relatív'' szó jelentésének finom csúsztatása történik: Ha feltárom, hogy Mari terhességének mi az oka, vagyis számot adok azokról a körülményekről, melyek teherbe esését kauzálisan magyarázzák, az nem jelenti azt, hogy terhes állapota egy ,,relatív'' fogalommá, relatív tulajdonsággá válik. A (tudományos) nézetek mely tulajdonsága válik relatívvá? Az igazsága vagy hamissága?

A tudásszociológia tudományos jellege

Laudan helyesen bírálja az erős program - oly sokat hangoztatott - ,,tudományos jellegét''. Megállapítja, hogy

1. a ,,Pártatlansági tézis'' és a ,,Reflexivitási tézis'' felesleges. Ezek egyszerű következményei az ,,Oksági tézisnek''.
2. A ,,Szimmetria tézis''-ről megállapítja, hogy az egy olyan megállapítás a tudományról, amelyet semmiféle empirikus tapasztalattal nem támasztanak alá - miközben a tudásszociológiát empirikus tudománynak tekintik. Ha egyáltalán tudhatnánk, mely elméletek igazak és melyek hamisak, ha belátnánk, hogy a racionalitás normái társadalmi eredetűek, ha igaz, hogy egy elmélet gyakorlati sikeressége függvénye az azt alkalmazó társadalom viszonyainak ,,akkor empirikus kérdés lenne, hogy vajon az igaz és hamis, racionális és irracionális, vagy a sikeres és sikertelen vélekedések különbözőképpen jönnek-e létre vagy sem''.

Laudan bírálja az ,,Oksági tézist'' is. E bírálat azonban meglehetősen alaptalan. Bloorék nem állítják, hogy ,,az oksági beszédmód a tudományosságnak akár szükséges, akár elégséges feltétele'' lenne! Csupán azt a célkitűzést fogalmazzák meg, hogy a tudásszociológiának ,,azokkal a feltételekkel kell foglalkoznia, amelyek a vélekedés- vagy tudásállapotokat előidézik''. Csak helyeselni lehet ezt a célkitűzést, tekintettel arra, hogy hangsúlyozzák, ,,a társadalmi tényezőkön kívül másféle okok is közrejátszanak a vélekedések előidézésében''. (Laudan egyébként ezzel összefüggésben meglehetősen problematikus fejtegetésekbe bonyolódik a fizikai elméletek nem-oksági jellegét illetően.)

Laudan helyesen bírálja a programnak azt az ambiciózus értelmezését, mely szerint ,,a tudomány társadalmi jelenség, így ahhoz, hogy megértsük, a tudásszociológushoz kell fordulnunk''. A tudomány egyben pszichológiai jelenség is, de egyben gazdasági és politikai tevékenység, továbbá ,,emberi állatok végzik'', vagyis a tudománynak sokféle legitim tanulmányozási módja van, a szociológiain kívül.

A program pozitívumai

• Ráirányítja a figyelmet arra, hogy az elméletek aluldetermináltságából fakadóan létezik egy - persze, mint korábban láttuk, meglehetősen szúk - játéktér, amelyben a tudományos elméletek közötti választáskor a társadalmi vagy - mint Laudan helyesen mutat rá - más történelmi, kulturális, pszichológiai, vagy filozófiai tényezők szerepet játszanak. (A tudásszociológia művelői ugyanakkor nagyon keveset tettek azt illetően, hogy ezek konkrét eseteit feltárják.)
• Bloorék helyesen mutatnak rá a racionális normák eredetének problémájára. Hollis és Lukes nézeteivel polemizálva felteszik a kérdést: ha az emberek valóban hajlandóságot mutatnának a modus ponens és más hasonló egyszerű következtetési formák tiszteletére, akkor fel kell tennünk a kérdést: vajon miért e hajlandóság? Mi magyarázhatja az ész efféle állítólagos univerzáléinak létezését?

  Lewis Carroll Mit válaszolt a teknős Akhilleusznak?-jának felidézésével helyesen mutatnak rá, hogy

  A logika, ahogy az a tankönyvekben, monográfiákban és szakcikkekben rendszerezve van, tudományos ismerethalmaz, mely idővel gyarapszik és változik. Rutineljárások, döntések, hasznos korlátozások, diktumok, elvek és ad hoc szabályok konvencionális együttese. Az elfogulatlan megfigyelőnek észre kell vennie, hogy előfeltevéseinek és furcsa, kimódolt definícióinak elfogadása cseppet sem szükségszerű. Miért kellene bárkinek is elfogadnia a ,,következtetés'' ama fogalmát, mely szerint egy ellentmondásból bármilyen kijelentés következne? Mi olyan kényszerítő erejű a logikai rendszerben, melyek megkövetelik, hogy szisztematikusan és erőteljesen eltérjünk az olyan fontos szavak hétköznapi használatától, mint a ,,ha'', az ,,akkor'' meg az ,,és''?

  Bloorék elvetik a logika szabályaival kapcsolatos inátizmust, vagyis azt a magyarázatot, hogy a logika szabályainak elfogadására való hajlandóságunk biológiai felépítésünkből, az agy és idegrendszerünk szerveződéséből származik. Noha vannak olyan kutatási eredmények, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos egyszerű logikai (sőt aritmetikai) törvényszerűségek az agyba, az evolúció termékeként ,,be vannak drótozva'', ez nyilván nem ad magyarázatot a modern (nem klasszikus) logikák - vagy a modern matematikai struktúrák - eredetére. Hasonlóképpen nem származtathatók ezek a struktúrák a tapasztalatból sem, vagyis nincs a világnak olyan empirikus ténye, amely a teknőst a modus ponens és más formális szabályok elfogadására kényszeríthetné. Vagyis a logika és a matematika deduktív szabályait - hacsak nem vagyunk matematikai/logikai platonisták - nem tudjuk másból eredeztetni, mint a logika és a matematika adott szociális feltételek között végbement fejlődésének történetéből.

Megjegyzés: A logikai/matematikai szabályok szociális eredete nem változtat azonban az ezeket felhasználó (fizikai) elméletek episztemológiai státuszán. A 3. előadásban (Lakatos) a formális rendszerek és a fizikai elméletek viszonyáról kifejtettek jegyében, egy $P=L+S$ fizikai elmélet érvényességét nem érinti az a tény, hogy az $L$ formális nyelvben felhasznált logikai és matematikai struktúrák/szabályok a logika és a matematika egy adott társadalmi kontextusban lezajlott fejlődésének termékei. Az így megalkotott $L+S$ elmélet helyes, ha az $L$-ben levezetett mondatok az $S$ szemantikának megfelelően az empirikus világ valóban fennálló tényeit fejezik ki - függetlenül attól, hogy a szabályok, amelyek szerint a levezetés történik, szociális eredetűek. Természetesen, a formális struktúrák szociális története nem teljesen független az empíriától, abban az értelemben, hogy fejlődésükre visszahat az a tény, hogy alkalmazhatók a fenti értelemben a tapasztalt világ leírásában. Ugyanez a visszahatás magyarázhatja azt is, hogy bizonyos egyszerű logikai és matematikai struktúrák (esetleg) evolúciósan is belénk vannak drótozva.