Theoretical Philosophy Forum

1 October (Wednesday) 5:00 PM Room 226

Department of Economics, College of International Management and Business, Budapest Business School

A tudatos rendszerek elmélete
(Theory of Consciously Behaving Systems)

A legelső kérdés, amellyel közvetve vagy közvetlenül minden más filozófiai kérdés összefügg, hogy hogyan születik meg a tudat (ha megszületik egyáltalán), illetve, hogy mit is tekinthetünk tudatnak.

Ennek magyarázata során jó volna kiküszöbölni három elméleti lehetőséget: 1) pánpszichizmus: vagyis minden anyagi entitás rendelkezik tudatossággal (egy elemi részecske is, pl. William Seager), 2) zombi-paradoxon, (egy teljesen funkcionális élőlény, aki a tudatos működés minden jegyét mutatja, mindenben egy tudatos lénnyel megegyező módon viselkedik, mégsem tudatos), 3) termosztát-paradoxon: minden visszacsatolással rendelkező, működő anyagi rendszer rendelkezik tudattal, (EMI = Erős Mesterséges Intelligencia, SAI = Strong Artificial Intelligence).

Amit jó volna kimutatni: 1) A pánpszichizmus hamis álláspont. Egyszerűen kontra-intuitív, hogy minden anyagi entitás tudattal rendelkezne, akkor is, ha egyébként a tudatos működés semmilyen jegyét sem mutatja. 2) Egy teljesen funkcionális anyagi rendszernek muszáj tudatos módon működnie, mégpedig apriori okokból kifolyólag. A zombi-paradoxon egy absztrakt logikai lehetőség; metafizikailag – és úgy vélem apriori tekintetben – azonban lehetetlen elképzelés. 3) Nem minden anyagi rendszer rendelkezik tudattal, csak bizonyos típusúak. A kérdés: mely anyagi rendszerek rendelkeznek tudattal? Miért éppen ők? Miben áll a tudatosságuk?

Hogyan küszöbölhetjük ki a zombi-paradoxont? Lebutított Turing-teszt. Ha egy anyagi rendszer rendelkezik azzal a funkcionális bázissal, amellyel egy tudattal bizonyosan rendelkező anyagi rendszer is rendelkezik (pl. mi magunk, emberek), ez a funkcionális bázis működésben van, és a rendszer működése mindenben kielégíti a tudatos viselkedés kritériumát, akkor semmi okunk és semmi jogunk sincs rá, hogy megfosszuk a rendszert a tudatosság tulajdonságától. (Ezt egyébként Dennett mondta: ha egy élőlény teljesen úgy viselkedik, hogy tudata van, akkor „erkölcstelen” dolog volna őt zombiként kezelnünk). Miért beszélek lebutított Turing-tesztről?

Az emberek egymással funkcionálisan ekvivalensek vagy izomorfak. Vagyis a tudatosságot megvalósító fizikai bázis strukturálisan (a legfontosabb funkcionális kapcsolatok hálózatát tekintve) mindegyikükben megegyezik. Az alacsonyabb komplexitású lények funkcionális bázisban és viselkedésben hasonlóságot mutatnak velünk, a hasonlóság különböző szintjein. A funkcionális bázist és a viselkedést tekintve analógak vagy homomorfak velünk. A lebutított Turing-teszt a tudatosság legalsó fokát méri, ami a szenzoros tudatosság, nevezetesen, hogy egy lénynek tulajdoníthatunk-e a szó szigorú értelmében vett érzékelést. Ha megvan a funkcionális bázis (a mi rendszerünkkel legalább analóg vagy homomorf funkcionális rendszer; tehát a legfőbb funkciók jelen vannak), és az adott élőlény (vagy akár gép) a kérdéses szenzoros működésnek teljesen megfelelő viselkedéses reakciókat mutatja, akkor nincs hozzá jogunk, hogy – akár az elméleti feltételezés szintjén – ne tulajdonítsunk tudatosságot az élőlénynek. (A lebutított Turing-teszt itt a megfelelő formális kritériumokat gyűjti össze és szervezi koherens formális modellbe vagy elméletbe).

A negyvenmillió forintos kérdés: hol húzzuk meg a határt a tudattal rendelkező és a tudattal nem rendelkező rendszerek között? Érzékel-e egy növény? Egy gomba? Egy tengeri csillag? (Az utóbbi állat, de még nincsen idegrendszere, még idegsejtjei sincsenek). Érzékel-e egy zöldszemes ostoros (euglena)? Látja-e a fényt? A zöldszemes ostorosnak egészen bonyolult fotoreceptora, szenzorikus sejtrészecskéje van. Vagy a növények és egysejtűek reakciói a környezetükre teljesen tudat nélküli (átéléssel, a szó eminens értelmében vett érzékeléssel nem társuló), anyagi folyamatok, mechanizmusok? Ontológiailag egy kategóriába esnek azzal a folyamattal, amikor egy fényérzékeny anyag reagál a fényre, mondjuk a fényképezőgépben a fényérzékeny film, vagy egy fotocella mechanikus érzékelője.

Bármennyire is komplex módon viselkedjen egy növényi rendszer, illetve már egy egysejtű, egy baktérium is, mégsem menne át egy lebutított Turing-teszten. Nem mondhatjuk rá, hogy érzékel. Egy idegi hálózattal rendelkező állati organizmusban hálózati szintű információ-feldolgozás zajlik. Ennek egy primitív előképe megvan már a növények szintjén is (pl. 1) plasmodesmata, 2) hormonális szabályozás a növényi rendszerekben), de nem olyan módon, hogy a sejtek közötti kommunikáció ki tudna alakítani egy külön funkcionális hálózatot az élőlényben, amely egy aktív rendszer-környezet viszonyt vagy korrelációt meg tudna valósítani.

A feltevésem az, hogy a tudatosságot (funkcionális) rendszerek bizonyos működési módjaként kell megmagyaráznunk. Magyarul: ha bizonyos fajta rendszereket összekapcsolunk, akkor ez a komplex rendszer egyszerűen nem tud más módon működni, csak úgy, hogy aktív, érzékelő, majd a tudatosság magasabb fokain álló viszonyt alakít ki környezetéhez (és önmagához). A tudatosság ebben a keretben nem más, mint az a mód, ahogyan egy rendszer hozzáfér saját funkcionális állapotaihoz.

Nem szabad kitérni az elől a kérdés elől sem, hogy anyagi hatások sorából hogyan származhat valami nem-anyagi. (Ez Fichte ellenérve volt a materializmussal szemben; és egy nagyon is megfontolandó érvről van szó, amelyet illenék mindenkinek nagyon komolyan vennie. Eszerint anyagi hatásból csak anyagi következmény származhat, és Fichte szerint nem képzelhető el, hogy hogyan származhatna anyagi hatások sorozatából valami nem-anyagi – bármilyen hosszú, szövevényes vagy komplex hatássorozatról is legyen szó). A válasz a funkcionalitásból kell, hogy adódjék.

Egy idegsejt egy idegrendszerben egy anyagi tényező, mely anyagi hatásokat hoz létre és közvetít, azonban nem pusztán egy anyagi entitás: funkcionális elem is egy rendszerben. Amennyiben anyagi hatások bizonyos funkcionális módon szerveződnek meg, annyiban nagyon is elképzelhető róluk, hogy egy olyan rendszer tagjaként működjenek a megfelelő hatásokat létrehozó és közvetítő elemek (itt: idegsejtek), amely nem-anyagi tulajdonságokkal is rendelkezik. A funkcionalitás bizonyos szintjeit elemezve kell arra a következtetésre jutnunk, hogy bizonyos funkcionális rendszerek olyan „minőségekre” (Szentágothai) tesznek szert, amellyel a komplexitás alacsonyabb fokain álló rendszerek még nem rendelkeztek. Ez egyszerűen a rendszerek működésének, és magasabb funkcionális rendszerben való össze-kapcsolódása logikájának a szükségszerű következménye.

A hipotézis tehát az, hogy bizonyos rendszerek, pusztán azáltal, hogy megfelelő funkcionális alrendszerek építik fel, szükségképpen tudatosan működnek. Ezzel egyébként választ lehet adni egy Searle és Dennett között zajló vitára, amely véleményem szerint már régen el is dőlt a gyakorlatban. Searle szerint csak „analóg gépek”, csupán szerves biológiai rendszerek képesek tudatosságra. Dennett – a mesterséges intelligencia fejlesztésének egyik népszerűsítőjeként is – csúfolódva beszél „az oksági erők alkímiájáról” a searle-i modellben, és azt mondja, hogy minden olyan lény – analóg vagy digitális –, amely a tudatos lénynek megfelelő funkciókat mutatja, tudatos lényként kezelendő, (Consciousness explained, Az intencionalitás filozófiája).

Úgy gondolom, Dennettnek is teljesen igaza van – amit az is igazol, hogy már nem csak olyan művégtagokat alkottak meg, amely digitális bázissal képes kommunikálni a központi idegrendszerrel, hanem a központi idegrendszerben esett károsodásokat is tudták korrigálni digitális eszközökkel.¹ Márpedig ahol analóg és digitális rendszer gond nélkül tud kommunikálni egy funkcionális rendszer egészében, ott a Searle által tett megkülönböztetés – támassza alá bár mégoly tetszetős érvekkel is – teljesen értelmét veszti.

Kapcsolódó írás letölthető: innen

______________
¹Például:
//www.ted.com/talks /simon_lewis_don_t_take_consciousness_for_granted

8 October (Wednesday) 5:00 PM Room 226

László Komorjai

Department of Logic, Institute of Philosophy, Eötvös University, Budapest

A nyelviség határesetei: nevek és demonstratívumok
(Borderline cases of language: names and demonstratives)

Az előadásban azon nyelvi elemekkel kapcsolatos néhány problémát vizsgálok, amelyek látszólag nyelv és világ – nyelv és tapasztalat – kapcsolatát a legalapvetőbb szinten biztosítják. A kauzális referencia elmélet szerint például a nevek jelöletét végső soron demonstratívumok révén rögzítjük. Ennek nyomán elsőként azt a Fregeig visszavezethető elgondolást vázolnám fel, amely szerint éppen a demonstratívumok – illetve az indexikus kijelentések általában, és közvetve a nevek is – azok a nyelvi elemek, amelyek ‘kijelölik’ nyelv és ‘valóság’ (nyelv és tapasztalat) találkozási pontjait. Ezután ebből az elképzelésből kiindulva megvizsgálnék néhány episztemikus jellegű, vagyis az említett nyelvi elemek révén kifejezhető hiteinkre és meggyőződéseinkre vonatkozó problémát, amelyeket ez, illetve az indexikusokra vonatkozó egyéb, hagyományos elgondolások vetnek fel.

15 October (Wednesday) 5:00 PM Room 226

Ádám Majdányi

Institute of Philosophy, Eötvös University, Budapest

Miért van inkább valami, mint semmi?
(Why is there something rather than nothing?)

A konkrét partikulárék nem léteznek szükségszerűen: az a tény, hogy az aktuális világ éppen ezeket meg ezeket a konkrét dolgokat tartalmazza, vagy hogy egyáltalán tartalmaz konkrét dolgokat, kontingens. Bármilyen jelentést tulajdonítsunk is modális kifejezéseinknek, úgy tűnik, erről szilárdan meg vagyunk győződve. Vegyünk egy X fizikai entitást, amely ténylegesen létezik. Az X-re vonatkozó kontingencia tartalmát kifejezhetjük azokra a pusztán lehetséges és egymást kölcsönösen kizáró entitásokra való utalással, melyek – különféle tényellentétes feltevések mellett – X helyett előfordulhattak volna. Ha most egymás mellé állítjuk X-et és valamely aktualizálatlan pótlékát (mondjuk Y-t), nem találunk olyan intrinzikus tulajdonságot, amit X és Y közül csak az előbbi instanciál, és aminek köszönhetően a két entitás ontológiai státusza különbözik. Ezért: vagy tudomásul vesszük azt, hogy X ontológiai kitüntetettsége a világ de facto állapota, vagy pedig megpróbáljuk azáltal lehorgonyozni X-et a valóságban, hogy egy tőle független entitás (mondjuk Z) létezésének feltevésére alapozzuk. Hatalmas a késztetés arra, hogy az utóbbi lehetőséget válasszuk. Ez azt jelenti, hogy az elégséges alap elvét, amely szerint mindennek megvan a magyarázata, legalábbis a kontingens tényekre való alkalmazását illetően magától értetődőnek tekintjük. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy mivel az X-szel kapcsolatban felmerülő talány Z és bármely további kontingens feltétel esetében újratermelődik (valamint a kontingens dolgok összességére is kiterjed), vagy fel kell adni az elégséges alap elvét, vagy segítségül kell hívni egy szükségszerűen létező entitást. Amellett szeretnék érvelni, hogy ez a következtetés érvényesnek tűnhet, amennyiben hagyjuk magunkat lépre csalni, és a fent prezentált gondolatmenettel összhangban oldjuk fel a modális terminusokra jellemző ambiguitást; ugyanakkor érdektelen, mert az a természetes nyelvi jogaink által engedélyezett döntés, hogyan fogjuk érteni modális kijelentéseinket, nem találja el, mi áll a kontingenciát érintő intuíciónk hátterében.

22 October (Wednesday) 5:00 PM Room 226

Gábor Etesi

Alfréd Rényi Institute of Mathematics, Budapest
on leave from
Department of Geometry, Institute of Mathematics
Budapest University of Technology and Economics

On the embedding of classical general relativity into an algebraic quantum field theory framework

Based on a special representation of the curvature tensor valid only in 4 dimensions, an embedding of general relativity into a diffeomorphism-invariant 4 dimensional algebraic quantum field theory is exhibited. We discuss in detail two interesting consequences of the full diffeomorphism-invariance in this theory: (i) the indistinguishability of matter from gravity and (ii) the absence of a causal structure.

Related paper: //arxiv.org/abs/1402.5658
(Updated version: //www.math.bme.hu/~etesi/qgravity4.pdf)